Esszé az automatizált kottaszedésről: 1.2 A kottaszedés fortélyai

[ << A kottaszedés ]	[Címoldal][Tartalom][Tárgymutató]	[ Irodalomjegyzék >> ]
[ < A LilyPond története ]	[Fel: A kottaszedés ]	[ A kottában használt betűtípusok > ]

1.2 A kottaszedés fortélyai

A zeneművek nyomdai előkészítését kottaszedésnek nevezik. Ez a kifejezés a kották nyomtatásának hagyományos, kézi módszerére utal.¹ Ez a folyamat még a 20. században első felében is úgy nézett ki, hogy a kotta elemeit kivágták, majd tükrözve belemélyesztették egy cink- vagy ónlemezbe. A lemezre ezután festéket hordtak fel, és a festék a bemélyedésekben maradt. A lemez a papírra rányomva a kotta képét adta. A metszést teljesen kézzel végezték, és bárminemű javítás nagyon körülményes volt, így a kottakép elsőre tökéletes kellett, hogy legyen. A kottaszedés tudománya nagyon különleges szakma, ahol a kézművesnek körülbelül öt éves képzést kellett elvégeznie, mielőtt a mester címet kérvényezhette. További öt év volt szükséges ahhoz, hogy a szakma minden csínját-bínját valóban magáénak tudhassa.

A LilyPond megalkotását azok a kézzel szedett kották inspirálták, amelyeket a 20. század közepe felé az európai kottakiadók (többek között Bärenreiter, Duhem, Durand, Hofmeister, Peters és Schott) hoztak forgalomba. Munkásságukat bizonyos szempontból a hagyományos kottaszedés csúcsának lehet tekinteni. Kiadványaik tanulmányozásával rengeteget tanultunk arról, mik az ismertetőjelei egy szép tipográfiájú kottának, és milyen szempontokat szeretnénk a LilyPonddal utánozni.

[ << A kottaszedés ]	[Címoldal][Tartalom][Tárgymutató]	[ Irodalomjegyzék >> ]
[ < A kottaszedés fortélyai ]	[Fel: A kottaszedés fortélyai ]	[ Optikai kiegyenlítettség > ]

A kottában használt betűtípusok

A lenti ábra jól mutatja a különbséget egy hagyományosan és egy számítógép által szedett kottaelem közt. A bal oldali képen egy beszkennelt b módosítójel látható egy kézi Bärenreiter kiadásból, míg a jobb oldali ugyanennek a zeneműnek 2000-ben kiadott változatából származik. Noha mindkét képet ugyanolyan árnyalatú tintával nyomtatták, a régebbi verzió sötétebb: a kottasorok vonalai vastagabbak, és a Bärenreiter b-je gömbölyded, majdhogynem érzékien kerek. A jobb oldali kép vonalai ezzel szemben vékonyabbak, elrendezése szögletes, sarkai élesek.


	Bärenreiter (1950)	Henle (2000)

Amikor úgy döntöttük, hogy írunk egy kottaszedő programot, nem volt olyan, szabad felhasználású zenei betűtípus, ami jól passzolt volna kedvenc kottáink elegáns kottaképéhez. Ezen felbuzdulva megalkottunk egy zenei szimbólumokból álló betűtípust, amely a kézzel szedett kották szemrevaló kinézetét veszi alapul. A betűtípus megtervezése során szerzett tapasztalatok nélkül soha nem ismertük volna fel, milyen csúnyák is azok a betűtípusok, amiket eleinte csodáltunk.

Lent két zenei betűkészletre láthatunk példát: a felső a Sibelius alapbeállítású készlete (Opus), az alsó a LilyPondé.

A LilyPond kottaelemei vastagabbak, valamint vastagságuk konzisztensebb, ami miatt jóval egyszerűbb az olvasásuk. A vonalaknak, mint például a negyed szünet szárnyai, nem hegyes végük van, hanem finoman legömbölyített. Ennek oka, hogy a hegyes végek a hagyományos nyomóformán nagyon törékenyek, és a használat közben gyorsan elkopnak. Összefoglalva, a jelkészlet teltségét gondosan össze kell hangolni a vonalak (gerendák, ívek) vastagságával, hogy erős, mégis kiegyensúlyozott összképet kapjunk.

Vegyük észre továbbá, hogy a félkotta feje nem ellipszis, hanem enyhén rombusz alakú. A b módosítójel függőleges szára felfelé némileg kiszélesedik. A keresztet és a feloldójelet egyszerűbb távolról megkülönböztetni, mert ferde vonalaiknak eltérő a dőlésszöge, illetve függőleges vonalaik különböző vastagságúak.

[ << A kottaszedés ]	[Címoldal][Tartalom][Tárgymutató]	[ Irodalomjegyzék >> ]
[ < A kottában használt betűtípusok ]	[Fel: A kottaszedés fortélyai ]	[ Pótvonalak > ]

Optikai kiegyenlítettség

A kották vízszintes elrendezésénél a mindenkori hangjegy hosszúságának kell visszatükröződnie. Amint a fenti Bach-szvit példáján már megfigyelhettük, sok modern kottánál a hangjegyek hosszának ábrázolása a matematikai precizitás felé törekszik, ami nem túl szép eredményhez vezet. A következő példában bemutatjuk Önöknek ugyanazt a motívumot kétszer: először matematikai pontossággal, másodszor ugyanezt kijavítva. Melyik példa tetszik Önnek jobban?

Ezen kottarészlet egyforma hosszúságú hangjegyeket használ. A hangjegyek közti távolságnak tükröznie kellene ezt. Sajnos a szemünk becsap: nem csak az egymást követő kottafejek távolságát kell figyelembe kell venni, hanem a szárukat is. Tehát egymás után következő fölfelé-lefelé szárú hangjegyeket kicsit távolabb kell helyezni egymástól, míg a lefelé-fölfelé kombináció szűkebb távolságot kíván, és az egész még függ a hangjegyek függőleges pozíciójától. Az alsó példa ezeket a korrektúraelveket tükrözi. Ellenben a felső példán a hangjegyek alsó-felső irányba váltakozása olyan érzetet kelt, mintha összegubancolódtak volna. Az alsó példa ezeket a szabályokat tükrözi. Ellenben a felső példa az olvasó szemében olyan érzetett kelt, mintha alul-fölül a kottafejek egy csomóban lennének. Egy kottaszedő mester ezt a beosztást úgy igazítaná el, hogy annak az olvasása kellemes legyen.

A Lilypond beosztásért felelős algoritmusa úgy kalkulál, hogy az ütemvonalat is figyelembe veszi, ami miatt az utolsó hangjegy a fenti példában több helyet kap, ezért nem kelti a zsúfoltság hatását. Egy szár lent nem szorulna erre a beosztásra.

[ << A kottaszedés ]	[Címoldal][Tartalom][Tárgymutató]	[ Irodalomjegyzék >> ]
[ < Optikai kiegyenlítettség ]	[Fel: A kottaszedés fortélyai ]	[ Optikai nagyság > ]

Pótvonalak

A pót- (esetleg: segéd-) vonalak mindig kihívás elé állítják a tipográfiát: miattuk nehezebb a hangjegyeket sűrűn elrendezni és a hangmagasságot egy gyors pillantással meg kell tudni állapítani. A lentebb található példában láthatjuk, hogy a pótvonalnak vastagabbnak kell lennie mint egy normál kottavonalnak és egy tanult kottaszedő a pótvonalat lerövidíti azért, hogy a módosító jeleknek maradjon hely. Ezt a tulajdonságot mi beleépítettük a Lilypondba.

[ << A kottaszedés ]	[Címoldal][Tartalom][Tárgymutató]	[ Irodalomjegyzék >> ]
[ < Pótvonalak ]	[Fel: A kottaszedés fortélyai ]	[ Miért szükséges ez a nagy felhajtás? > ]

Optikai nagyság

A kottákat különböző méretben nyomják. Eredetileg ehhez különböző méretű kliséket gyártottak, ami egyben azt jelenti, hogy minden klisé olyan minőségű volt, hogy a saját méretében a legideálisabb képet adja. A digitális fonttal tudjuk a hangjegyek kontúrját matematikusan felnagyítani illetve kicsinyíteni azért, hogy a tetszés szerinti méretben elő tudjuk állítani, aminek sok előnye van. Azonban kis méretben a szimbólumok túl vékonynak hatnak.

A Lilypond számára különböző vastagságú szedéstípusokat készítettünk, melyek egy bizonyos kottaméretnek felelnek meg. Az itt látható Lilypond kottaszedés 26-os méretű:

Itt ugyanazok a kották 11-es méretben, utána 236%-al nagyítva. hogy a kép pontosan abban a méretben jelenjen meg, mint az előbbi.

Kisebb méretnél a Lilypond arányosan vastagított kottavonalakat használ a kitűnő olvashatóság érdekében.

Ez teszi lehetővé különböző méretű kottasorok békés egymás mellett élését egy oldalon:

[ << A kottaszedés ]	[Címoldal][Tartalom][Tárgymutató]	[ Irodalomjegyzék >> ]
[ < Optikai nagyság ]	[Fel: A kottaszedés fortélyai ]	[ Az automatizált kottaszedés > ]

Miért szükséges ez a nagy felhajtás?

Musicians are usually more absorbed with performing than with studying the looks of a piece of music, so nitpicking typographical details may seem academic. But it is not. Sheet music is performance material: everything is done to aid the musician in letting her perform better, and anything that is unclear or unpleasant to read is a hindrance.

Traditionally engraved music uses bold symbols on heavy staff to create a strong, well-balanced look that stands out well when the music is far away from the reader: for example, if it is on a music stand. A careful distribution of white space allows music to be set very tightly without crowding symbols together. The result minimizes the number of page turns, which is a great advantage.

This is a common characteristic of typography. Layout should be pretty, not only for its own sake, but especially because it helps the reader in his task. For sheet music this is of double importance because musicians have a limited amount of attention. The less attention they need for reading, the more they can focus on playing the music. In other words, better typography translates to better performances.

These examples demonstrate that music typography is an art that is subtle and complex, and that producing it requires considerable expertise, which musicians usually do not have. LilyPond is our effort to bring the graphical excellence of hand-engraved music to the computer age, and make it available to normal musicians. We have tuned our algorithms, font-designs, and program settings to produce prints that match the quality of the old editions we love to see and love to play from.

Lábjegyzet

[1] A régi idők nyomdászai különböző technikákat próbáltak ki, mint például a kézzel metszett fa nyomóformák (nyomódúc), a mozgatható betű- és nyomóelemek, illetve a gravírozott vékony fémlemezek. A mozgatható betű- és nyomóelemekkel való szedésnek megvolt az az előnye, hogy gyorsan bele lehetett javítani és egyszerűen lehetett szöveget is beleilleszteni. De csak a fémlemezre végzett hangjegymetszés tette lehetővé a hibátlan elrendezést és az új kottaelemek gyors bevezetését. Végül ez utóbbi technika lett a szabvány, és még a 20. század elején is ez volt a helyzet, pár korálkönyv és daloskönyv kivételével, ahol a sablonelemek használatát annak gazdaságossága és gyorsasága indokolta.

[ << A kottaszedés ]	[Címoldal][Tartalom][Tárgymutató]	[ Irodalomjegyzék >> ]
[ < Optikai nagyság ]	[Fel: A kottaszedés fortélyai ]	[ Az automatizált kottaszedés > ]