[ << Alapfogalmak ]	[Címoldal][Tartalom][Tárgymutató]	[ A kimenet finomhangolása >> ]
[ < A szólamok zenét tartalmaznak ]	[Fel: A szólamok zenét tartalmaznak ]	[ Szólamok kézi létrehozása > ]

4.2.1 Hangzatos szólamok

A LilyPond kotta legalsó rétege a ‘Szólam környezet’ vagy röviden ‘Szólamok’. A szólamokat egyes csomagokban csak rétegeknek nevezzük.

Valójában a szólam környezet az egyetlen, ami zenét tartalmazhat. Ha szólam környezetet nem hozunk létre, akkor automatikusan készül egy, ahogy láthattuk ennek a fejezetnek az elején. Egyes hangszerek – mint az oboa is – egy időben csak egy hangot képesek kiadni. Az ilyen hangszerekre írt zenék monofonikusak és csak egyetlen hangot tartalmaznak (egy időben). Azon hangszerek esetén, melyek képesek egy időben több hangot is kiadni – mint a zongora – sokszor többszörös szólamokra van szükségünk, akár különböző ütemben.

Egy egyszerű szólam több hangjegyet is tartalmazhat egy akkordban, tehát felmerül a kérdés, hogy mikor is van szükségünk többszörös szólamra. Nézzük az első példát, 4 akkorddal:

\key g \major
<d g>4 <d fis> <d a'> <d g>

A fenti példa leírható egyszerű, kúpos („kacsacsőr”) zárójelekkel, < ... >, így csak egy egyszeres szólamra volt szükségünk. De tegyük fel, hogy, hogy a FISZ egy nyolcad, melyet egy másik G nyolcad követ. Ebben esetben két hangunk van, mely ugyanakkor kezdődik, de különböző hanghosszúságú: a negyed D és a nyolcad FISZ. Hogy írjuk ezt le? Nem írhatjuk akkordként, hiszen egy akkordban minden hang azonos hosszúságú és nem írhatjuk egymást követő hangokként sem, hiszen egy időben kell kezdődniük a hangoknak. Ilyenkor van szükségünk két szólamra.

Nézzük, hogy néz ez ki a LilyPond szintaxisában.

A legegyszerűbb módja olyan részek rögzítésének, amelyek több mint egy hangot tartalmaznak egy szólamban, hogy szekvenciát {...} használunk és ezt kombináljuk a szögletes zárójelekkel <<...>>. Az ilyen a részeket \\ segítségével kell elválasztani ahhoz, hogy különböző szólamként jelenjenek meg. Az elválasztó jelek nélkül a hangok egyetlen szólamként szerepelnének, ami általában hibát okoz. Ez a technika használható olyan daraboknál melyek leginkább monofonikusak és néhány részük polifón.

Itt egy példa, ami a fenti akkord egyik hangját két szólamra osztja és kötést is tartalmaz:

\key g \major
%    1. szólam                  2. szólam
<< { g4 fis8( g) a4 g }  \\  { d4 d d d }  >>

Vegyük észre, hogy a második hang szárai lefele mutatnak.

Íme egy másik egyszerű példa:

\key d \minor
%    1. szólam               2. szólam
<< { r4 g g4. a8 }    \\ { d,2 d4 g }       >>
<< { bes4 bes c bes } \\ { g4 g g8( a) g4 } >>
<< { a2. r4 }         \\ { fis2. s4 }       >>

Nem szükséges, hogy minden ütemet elválasszunk a << \\ >> segítségével. Olyan zenék esetén, ahol csak néhány hang van minden ütemben, ez a felépítés segíti a kód olvashatóságát, de ha már sok hang van, akkor jobb, ha a hangokat külön-külön jegyezzük le, például így:

\key d \minor
<< {
  % 1. szólam
  r4 g g4. a8 |
  bes4 bes c bes |
  a2. r4 |
} \\ {
  % 2. szólam
  d,2 d4 g |
  g4 g g8( a) g4 |
  fis2. s4 |
} >>

A fenti példában csak két szólam van, de ha három vagy több szólamot kell lejegyezni, azt is hasonlóan lehet megoldani visszaperjelek (back-slash) használatával.

A szólam környezetek nevei "1", "2", stb. Minden ilyen környezetben a függőleges elrendezés (kötések, szárak, dinamika, stb) megfelelően jelenik meg.

\new Staff \relative {
  % Fő hang
  c'16 d e f
  %   1. szólam       2. szólam                 3. szólam
  << { g4 f e } \\ { r8 e4 d c8~ } >>
  << { d2 e2 }  \\ { c8 b16 a b8 g~ g2 } \\ { s4 b4 c2 } >>
}

A fő szólamtól különválasztva jelennek meg a << .. >> között szereplő szólamok (hangok). Ezt hívjuk szimultán felépítésnek. Az átkötések és kötőívek csak az azonos szólamon belül kötik össze a hangokat, tehát ezek nem kerülhetnek belülre vagy kívülre a szimultán felépítéshez képest. Fordítva, szimultán felépítés esetén azok a párhuzamos szólamok, amelyek ugyanabban az ötvonalban vannak, egy szólamnak minősülnek. Egyéb szólamhoz kapcsolódó tulajdonságok átöröklődnek a szimultán felépítésbe is. Itt egy másik példa, melynél a különböző szólamokban különböző színű hangok szerepelnek. Vegyük észre, hogy adott szólambeli változások nincsenek hatással más szólamokra, de a változtatások ugyanabban a szólamban később is érvényesek. Vegyük észre azt is, hogy az összekötött hangokat szétválaszthatja az ütemhatár, ahogy a kék háromszöget jelző szólamban láthatjuk:

\new Staff \relative {
  % Fő szólam
  c'16 d e f
  <<  % 1. ütem
    {
      \voiceOneStyle
      g4 f e
    }
  \\
    {
      \voiceTwoStyle
      r8 e4 d c8~
    }
  >>
  <<  % 2. ütem
     % 1. szólam folytatása
    { d2 e2 }
  \\
     % 2. szólam folytatása
    { c8 b16 a b8 g ~ g2 }
  \\
    {
      \voiceThreeStyle
      s4 b4 c2
    }
  >>
}

A \voiceXXXStyle parancsot elsősorban oktatási célra érdemes használni, olyan esetben, mint amilyet ez is. Ezek a parancsok módosítják a hangok színét illetve a kottafejet, a szárat, a gerendákat és a hangfejek stílusát, így lesznek a szólamok könnyen felismerhetőek.

Az első szólam piros rombusz, a második kék háromszög, a harmadik zöld áthúzott kör, a negyedik (itt nem használt) magenta kereszt. A \voiceNeutralStyle (szintén nem használt a fenti példában) visszaállítja a stílust az alapértelmezettre. Később az Objektumok láthatósága és színe és Változók felhasználása a finomhangoláshoz fejezetekben majd látni fogjuk, hogyan lehet hasonló parancsokat létrehozni.

A polifónia nem változtatja meg a hangjegyek viszonyát a \relative { } blokkon belül. Minden hangjegy helyzetét az azt megelőző hang illetve első hang helyzete határozza meg.

\relative c' { noteA << < noteB noteC > \\ noteD >> noteE }

noteB is relative to noteA
noteC is relative to noteB, not noteA;
noteD is relative to noteB, not noteA or noteC;
noteE is relative to noteD, not noteA.

Van egy másik módszer, ami egyszerűbb, ha a hangjegyek a szólamokon belül teljesen szét vannak választva. Ezt úgy érthetjük el, hogy a \relative parancsot használjuk minden szólam kezdetén:

\relative c' { noteA ... }
<<
  \relative c'' { < noteB noteC > ... }
\\
  \relative g' { noteD ... }
>>
\relative c' { noteE ... }

Végül vizsgáljuk meg a szólamokat összetettebb zene esetén. Nézzük Chopin Deux Nocturne, Op 32. művének első két ütemét. A továbbiakban is ezt a példát fogjuk használni arra, hogy a jelölésekre használható különböző technikákat szemléltessük, ezért tekintsünk el attól, hogy az alábbi kód elsőre rejtélyesnek tűnhet és koncentráljunk csak a zenére és a szólamokra – a nehezebb részeket majd a későbbi fejezetekben áttekintjük.

A szárak iránya gyakran jelzi két egyidejű dallamsor folytonosságát. A fenti példánál a legfelső hangjegy szárai felfelé mutatnak, az alsóké mind lefelé. Ez az első jelölés, amire szükségünk van több szólam lejegyzése során.

Leginkább viszont akkor van szükségünk többszörös szólamokra, amikor a hangok ugyanakkor kezdődnek ugyan, de különböző hosszúságúak. Nézzük azt a hangot, ami első ütem harmadik ütésekor kezdődik. Az ASZ egy pontozott negyed, az alatta levő F egy pontozatlan negyed, a DESZ pedig egy fél hang. Ezek nem írhatók le akkordként, hiszen akkord esetén minden hang azonos hosszúságú. Nem írhatóak le egymást követő hangokként sem, hiszen egy időben kell kezdődniük. Az ütemnek ebben a részében három szólamra van szükségünk, és normál esetben az egész ütem három szólamú, ahogy az alábbi példa mutatja, ahol különböző hangjegyfejeket használunk különböző színekkel a három szólamhoz. Szeretnénk ismét kihangsúlyozni, hogy az alábbi példa mögötti kódot később elmagyarázzuk, most csak hagyjuk figyelmen kívül azokat a részeket, amik nem érthetőek.

Kezdjük a legelején a fenti zene kódolását. Látni fogjuk, hogy beleütközünk majd több problémába is (de ez ne keserítsen el minket, a lényeg, hogy ezekből tanulunk :) ). Kezdjük azzal, amit tanultunk: a << \\ >> használatával. Gépeljük be a három szólam első ütemét:

\new Staff \relative {
  \key aes \major
  <<
    { c''2 aes4. bes8 } \\ { aes2 f4 fes } \\ { <ees c>2 des2 }
  >>
  <c ees aes c>1
}

A szárak iránya automatikusan hozzárendelődik a szólamokhoz, a páratlan-sorszámú szólamoknál felfelé, a párosoknál lefelé. Az első és második szólamhoz tartozó hangok szárai megfelelőek, de a harmadik szólamban a száraknak lefelé kellene állniuk. Ezt úgy javíthatjuk, hogy a harmadik szólamot átugorjuk (üresen hagyjuk) és a negyedik szólamba helyezzük az eredetileg harmadik szólamot. Ezt egyszerűen megtehetjük a \\ segítségével:

\new Staff \relative {
  \key aes \major
  <<  % 1. szólam
    { c''2 aes4. bes8 }
  \\  % 2. szólam
    { aes2 f4 fes }
  \\  % 3. szólam - elhagyjuk
  \\  % 4. szólam
    { <ees c>2 des2 }
  >>
  <c ees aes c>1
}

Látjuk, hogy ez megoldotta a problémát a szárak irányával kapcsolatban, de előhozott egy másikat, ami többszörös szólamoknál néha előfordul – a hangok szárai a szólamon belül ütköznek más kottafejekkel más szólamokban. A hangok megtervezéséhez a LilyPond lehetővé teszi, hogy hangok illetve akkordok esetén, két hang ugyanazt a függőleges pozíciót foglalja el akár ellentétes szárirány esetén, viszont figyelembe veszi azt, hogy bizonyos esetekben a harmadik és a negyedik szólam elmozdulhat, ezzel elkerülve azt, hogy a kottafejek egymást fedjék. Ez általában működik, de a fenti példában egyértelmű, hogy az alacsonyabb szólamok alapértelmezetten nem jól helyezkednek el. Jelenleg még nem vagyunk készen rá, hogy ezt kijavítsuk, úgyhogy most ezt érintetlenül hagyjuk és visszatérünk rá egy későbbi fejezetben – lásd force-hshift tulajdonság az Egymást átfedő jelek javítása fejezetben.

Lásd még

A kottaírás kézikönyve: Multiple voices.

---

[ << Alapfogalmak ]	[Címoldal][Tartalom][Tárgymutató]	[ A kimenet finomhangolása >> ]
[ < A szólamok zenét tartalmaznak ]	[Fel: A szólamok zenét tartalmaznak ]	[ Szólamok kézi létrehozása > ]

<< Vissza a dokumentációk jegyzékéhez

LilyPond — Tankönyv v2.24.4 (stable-branch).